az előző bejegyzésem sulira készült, de meghagyom, hátha jól jön valakinek médiára:) amúgy hát, ismét süllyedek az élet mocsarában és kétségbeesetten keresem a fényt az egyre nyomasztóbb télvégi mindennapok letargiájának kiküszöbölésére. kerestem emberekben, de rájöttem, hogy ők is a mindennapok rabjai. kerestem filmekben, önkifejezésben, természetben.. egyik sem jelentett megoldást. így hát visszatértem a zenéhez és az emlékekhez. ismét azért siránkozom, ami már elmúlt. a jelen mindig csak akkor tűnik jónak, amikor már nem jelen. és hogy szégyenteljesebb legyen a helyzetem, újonnan igyekszem feltárni az egyedül iszogatás rejtélyeit is, hátha attól jobb lesz. nevetséges... ezzel a kis monológgal pedig feltételezem, hogy komoly ellenszenvet váltottam ki belőled. még ez is..:D jó, egyszerűbb, ha képekbe gyűjtöm..
így érzem magam:
mert így viselkedek:
az utolsó mondjuk pár korty alkohol után megfordul: D
